Magyar Állami Operaház Fejdíszkészítő Műhelye

« Vissza a pályázókhoz
Magyar Állami Operaház Fejdíszkészítő Műhelye

A Magyar Állami Operaház kalapos műhelyének fejdíszkészítői vagyunk. Ez a művészeti ág mindannyiunknak többet jelent mint puszta szakmát. Minden darabot aprólékos, részletekre kiterjedő figyelemmel kell kezelni, rengeteg munkaórával és odaadó türelemmel, hogy olyan végeredményt kapjunk amire mind büszkék lehetünk. Ezt csak úgy lehet, ha az ember szenvedéllyel tekint erre a munkára, ahogy mi, és mint bármelyik másik művészeti alkotásnál belesző önmagából is egy kicsit. Emiatt nálunk nem ér véget a munka szinte soha, mindig dolgozunk, fejben előre tervezünk, a szabadidőnk nagyrészét is ez tölti ki.

"Tóth Mónika vagyok, a Magyar Állami Operaház kalapos műhelyének vezetője. 2001-ben kezdtem el az Operában dolgozni, ahol Magyar Katalin odaadó figyelme mellett kitanultam és beleszerettem a színházi fejdíszkészítésbe. Tíz év munka eredményeként 2011-ben átvettem a kalapos műhely vezetését és örömteli lendülettel tekintettem az új kihívások felé."

"Fazekas Évának hívnak , tizennégy éves korom óta gyakorlom a kalap és fejdíszkészítést. Első állomásom a Vámos Ilona Varrónőképző Szakiskola volt, ahol megalapoztam tudásom és elhatároztam, hogy ebben a szakmában fogok kiteljesedni. Az iskola után a Jelmezkészítő Vállalat kalapos műhelyébe kerültem ahol a szakma minden rejtelmét és szépségét olyan híres mesterektől tanultam mint Szuper Ottó, Kutas Vera és Magyar Katalin.1996-tól saját vállalkozásomban készítettem fejdíszeket számos színházi produkcióhoz. 2011-ben Tóth Mónika meghívására csatlakoztam az Opera kalapos műhelyéhez."

"Sugta Erika vagyok és engem is, már fiatal koromban vonzottak a különböző alkotói és művészeti vonalak. Művészeti Szakközép Iskola Textilműves szak elvégzése után a Nyíregyházi Főiskola Rajz és Vizuális Kommunikáció tanári szakán diplomáztam. Pár évig dolgoztam pedagógiai területen, de már mellette is elvállaltam különböző munkákat színházi produkciókban. Így találtam rá a fejdíszkészítésre és annak számomra csodálatos világára, így nagyon boldog és hálás voltam amikor 2012-ben elkezdhettem Tóth Mónika és Fazekas Éva mellett kitanulni annak minden apró fortélyát. 2013-tól hivatalosan is tagja lettem a műhelynek."

Hárman alkotjuk az Opera kalapos műhelyét. Remek csapat vagyunk, mert mindhárman igazi szerelemmel tekintünk a munkánkra, hozzá tudjuk tenni egyedi látásmódunkat és egyéni stílusunkat a fejdíszekhez, amelyek pont ettől a csapatmunkától lesznek különlegesek és igazán értékesek.

A teljes szöveg kinyitásához kattintson ide!

Tervező: Wellich Rita – Előadás: Andrea Chenier, Fából faragott királyfi, Machbet, Bajadér
Tervező: Alexander Belozub – Előadás: Jenufa, Kisvárosi Lady Macbeth
Tervező: Rátkai Erzsi – Előadás: Vajda tornya
Tervező: Benedek Mari – Előadás: Elektra, Mefistofele
Tervező: Juhász Kati – Előadás: Pomádé király új ruhája

Tervező: Zoób Kati – Előadás: Az árnyék nélküli asszony
Tervező: Horváth Kata – Előadás: Mata Hari
Tervező: Tordai Hajnal – Előadás: A cirkuszhercegnő
Tervező: Závodszky Dalma – Előadás: Falstaff

Tervező: Zoób Kati – Előadás: Az árnyék nélküli asszony
Tervező: Horváth Kata – Előadás: Mata Hari
Tervező: Wellich Rita – Előadás: A varázsfuvola

↑ Vissza a tetejére « Vissza a pályázókhoz