Bozóki Mara

Köszönjük a szavazatodat
[X bezár]
« Vissza a pályázókhoz
Bozóki Mara

Díszlet-, jelmeztervező

Tanulmányok

Tanulmányaimat a budapesti Képző- és iparművészeti Szakközépiskola elvégzése után a Magyar Képzőművészeti Főiskola díszlet-jelmeztervező szakán folytattam.
Mestereim Székely László és Jánoskúti Márta voltak,
Diplomamunkámat 1988-ban a Miskolci Nemzeti Színházban készítettem, melynek jelenleg is tagja vagyok.

Pályám során több műfajban kipróbálhattam magam és több, különböző stílusú rendezővel dolgozhattam együtt országszerte, illetve határon túl is.
Rendszeresen tervezek díszletet és jelmezt együtt, – színházban és filmben egyaránt – meghatározva így az előadás/film látványvilágát. Több miskolci munkám mellett ilyen volt  A vágy villamosa, (r.Szász János) mely a legjobb jelmez díját nyerte az XVI. Országos Színházi Találkozón (1997.) és a Boldogság színe, (r.Pacskovszky József) amelyet a Houstoni Nemzetközi Filmfesztiválon (2004.) legjobb látványtervező díjával ismertek el.

1992 óta rendszeresen dolgozom együtt Bozsik Yvette koreográfussal, több közös munkánk aratott nemzetközi sikert. ,,A sárga tapéta” (Festival Edinburgh, International Critics Award, The Herald's Angel Award for Excellence) 1995., ,,Kafka pieces” International Critics Award 1996. ,,,Holtodiglan” (Edinburgh Fringe Festival, Fringe First Award) 2002.

Rendszeresen részt veszek hazai és nemzetközi kiállításokon.

Egyéni kiállítás:

2011. Mala Scena, Bratislava
2010. Aula Galéria, Dunaújváros
2008. Miskolci Galéria
2006. Pécsi Országos Színházi Találkozó
1994. Miskolci Nemzeti Színház

Csoportos kiállítás:

1987, 2003, 1999, 1995,1991 Prágai Quadriennálé
2013, 2012, Látványtér POSZT, Pécsi Galéria
2011. Látványtér Olaf Palme Ház Budapest
2001. ,,Szcenika” Műcsarnok, Budapest
2000. Iparművészet Műcsarnok, Techshow Gellért Fürdő, Budapest
1990. ,,Dísz-Jel” Fiatal díszlet-és jelmeztervezők kiállítása  Bartók 32' Galéria Budapest
1996. Várgaléria Budapest
1987. 2003. 1999. 1995. 1991. Prágai Quadriennálé

Oktatás:

2004-2006-ig a Magyar Képzőművészeti Egyetem Látványtervező tanszéken tanársegéd voltam
2007. Magyar Képzőművészeti Egyetemen a Moholy-Nagy Egyetemről áthallgató diákok számára tervezői kurzust vezettem.
2010. Magyar Képzőművészeti Egyetemen a DLA fokozatot szereztem.

Fontosabb munkák:

Színházi munkák

2011 Sztravinszkij: Tűzmadár.  Jelmez / Koreográfus: Bozsik Yvette
        Művészetek Palotája, Budapest
2009  Verdi: Álarcosbál. Jelmez. / Rendező: Ascher Tamás, Kolozsvári Magyar Opera
2008 Lélektánc. Jelmez. / K. Bozsik Yvette, Bozsik Yvette Társulat, Gördülõk és Tánceánia
         Csoport koprodukciója. Millenáris Teátrum, Budapest
         2008 Veszprémi Táncfesztivál fődíja
2008  Levin: Az élet mint olyan. Díszlet, j. / R. Lévay Adina, Miskolci Nemzeti Színház
2006  D’Introna–Ravicchio: Robinson & Crusoe. D., j. / R. Achim Conrad
          A Theater Regensburg és a Miskolci Nemzeti Színház koprodukciója
2006 Ottlik–Gyarmati: Iskola a határon. D. / R. Vidovszky György, Bárka Színház, Budapest
         Gyermekszínházi Biennálé
         Üveghegy díj (2007)
2005 Hamvai: Márton partjelzõ fázik. D., j. / R. Árkosi Árpád, Harag György Társulat, Szatmárnémeti Északi Színház
2005 Ridegh–Tímár: Indul a bakterház. D., j. / R. Halasi Imre, Miskolci Nemzeti Színház
2004 Spiró: Kvartett. D., j. / R. Korognai Károly Miskolci Nemzeti Színház
2003 Pinter: Holdfény. J. / R. Bérczes László, Bárka Színház, Budapest
2002 Schwab: Népirtás. D., j. / R. Földi László, Miskolci Nemzeti Színház
2001 Holtodiglan. J. / K. Bozsik Yvette, Trafó, Budapest
         Edinburgh Fringe Festival, Fringe First Award
2001 Jeles: Szenvedéstörténet. J. / R. Szederkényi Juli, Csiky Gergely Színház, Kaposvár
2001 Handke: Az óra, amikor nem tudtunk egymásról. J. / R. Máté Gábor
         Katona József Színház, Budapest
2001 Madách: Az ember tragédiája. J. / R. Árkosi Árpád, Sepsiszentgyörgy
1999 Kabaré. J. / Bozsik Yvette Társulat, Kamra, Budapest
1999 Albee: Nem félünk a farkastól. J. / R. Fehér György, Miskolci Nemzeti Színház
1999 Sondheim–Wheeler: Sweeney Todd. J. / R. Ascher Tamás, Csiky Gergely Színház,
         Kaposvár XVIII. Országos Színházi Találkozó,
         legjobb rendezés,
         legjobb előadás
1997 Brecht–Dessau: A kaukázusi krétakör. D. / R. Tóth Miklós, Szatmárnémeti Északi Színház
1997 Tennessee Williams: A vágy villamosa. D., j. / R. Szász János, Móricz Zsigmond Színház,
         Nyíregyháza XVI. Országos Színházi Találkozó, legjobb jelmez
1996 Egymást érintő sorozat. D., j. / R. Kamondi Zoltán, Miskolci Nemzeti Színház – Csarnok
1996 Lakodalom. D., j. / K. Bozsik Yvette, Közép-Európai Táncszínház
1995  Csehov: Menyegző.
          Brecht: Kispolgári nász.
          J. / R. Salamon Suba László, Miskolci Nemzeti Színház
1995  Seneca: Phaedra.
          Forgách: A pincér.
          J. / R. Zsótér Sándor, Miskolci Nemzeti Színház
          Stúdiószínházi Fesztivál
          Gödöllő, legjobb előadás
1995 Josef K. szerelmei. J. / K. Bozsik Yvette, Szegedi Nemzeti Színház
         International Critics Award
1994 A sárga tapéta. J. / K. Bozsik Yvette, Petőfi Csarnok, Budapest
         Festival Edinburgh,
         International Critics Award,
         The Herald's Angel Award for Excellence
1991 Delaney: Egy csepp méz. J. / R. Hegyi Árpád Jutocsa, Merlin Színház
1992 Werner–Loewe: My Fair Lady. J. / R. Árkosi Árpád, Szegedi Nemzeti Színház
1991 Moliere: Úrhatnám polgár. J. / R. Árkosi Árpád, Miskolci Nemzeti Színház
1991 Ibsen: Kísértetek. D. / R. Szász János, Miskolci Nemzeti Színház
1990 Shakespeare: Macbeth. D., j. / R. Galgóczy Judit, Miskolci Nemzeti Színház
1989 Beaumarchais: A bűnös anya, avagy a másik Tartuffe... J. / R. Gaál István
         Miskolci Nemzeti Színház
Játékfilmek

2009 A vágyakozás napjai. D., j. / R. Pacskovszky József
2008 Casting. D. / R. Tímár Péter
2006 Lopott képek. D., j. / R. Pacskovszky József
2004 A boldogság színe. D., j. / R. Pacskovszky József
         Houstoni Nemzetközi Filmfesztivál, Legjobb látványtervező
2001 A kanyaron túl. D. / R. Dér András
1999 Észak, észak. D. / R. Bollók Csaba
1996 Winnetou. D., j. / R. Bollók Csaba

Televíziós munkák

2006 Igazi halál (Örkény I. novellája alapján). D., j. / R. Pacskovszky József
2005 Szabó Magda: Abigél. D., j. / R. Szederkényi Juli
2004 Kemény István: A tett halála. D., j. / R. Bollók Csaba
2003 A gyanú (Ambrus Z. novellája alapján). D., j. / R. Pacskovszky József
2001 Kortárs költők – versklippek. D., j. / R. Bollók Csaba
2000 Szerb Antal: VII. Olivér. D. / R. Pacskovszky József

2013.

Presser-Sztevanovity: A padlás  /jelmez
r: Rusznyák Gábor
Miskolci Nemzeti Színház

Orpheus és Euridiké  /jelmez
Bozsik Yvette Társulat
kor. Bozsik Yvette
Művészetek Palotája, Budapest

2012.

„Mi és Miskolc“ /látvány
r: Szőcs Artúr
Miskolci Nemzeti Színház, Csarnok

Halász –Eismann: Én és a kisöcsém /jelmez
r: Szabó Máté
Miskolci Nemzeti Színház, Nyári Színház/Kamara
Vidéki Színházak Találkozója (2012. Thália Színház, Bp.) Zsűri Különdíja

Miller: Az ügynök halála /jelmez
r:Balikó Tamás
Miskolci Nemzeti Színház

A teljes szöveg kinyitásához kattintson ide!

Eisemann Mihály – Szilágyi László: Én és a kisöcsém (Miskolci Nemzeti Színház – Rendező: Szabó Máté, Jelmeztervező: Bozóki Mara, Díszlettervező: Cziegler Balázs – Bemutató: 2012. szeptember 15.) Az előadás Szilágyi László képviseletében a Proscenium Szerzői Ügynökség Kft. engedélyével jött létre.

Bozsik Yvette Társulat: Orpheus és Euridike (MÜPA Fesztivál Színház, Budapest – Rendező-koreográfus: Bozsik Yvette, Jelmeztervező: Bozóki Mara, Látványtervező: Pető József – Bemutató: 2012. november 17.)

↑ Vissza a tetejére « Vissza a pályázókhoz