Galló Horváth Árpád (Színpadkép - MKKE)

« Vissza a pályázókhoz
Galló Horváth Árpád (Színpadkép - MKKE)

A Magyar Kortárs Kulturális Egyesület (MKKE)

A Magyar Kortárs Kulturális Egyesület (MKKE) 2000-ben kezdte meg tevékenységét, amely (jogilag is elismert formában) 2004-ben alakult meg.

Alapító tagjai fiatal művészek, művelődésszervezők, animátorok, filmes és színházi szakemberek, akik mind-mind egy közös egységben gondolkodva kívánják megvalósítani elképzeléseiket.

Alapvető célunk, hogy egymást segítve, egymás elképzeléseit támogatva hozzunk létre olyan „alkotásokat”, amihez egyetlen ember erőfeszítése sokszor kevésnek bizonyul. Mindenki a saját szakterületén, a saját szakmájában tanultakat és tapasztaltakat „rakja bele a közösbe”, hogy aztán onnan mindenki a maga számára szükséges tudást hívhassa segítségül leendő munkái elkészültéhez. A Színpadkép-projekt is éppen ebben a formában valósulhatott meg, amely, Horvát Gallo Árpád, az egyesület egyik alapítójának ötlete volt.

A Színpadkép-projekt

A Színpadkép-projekt (www.facebook.com/szinpadkep), mint a Magyar Kortárs Kulturális Egyesület (MKKE) egyik kezdeményezése 2012-ben fogalmazódott meg. Eredeti célja olyan, kisköltségvetésű színházi előadások segítése, ahol egy előzetes látványterv kidolgozása – 3D-s grafikai program segítségével – nagymértékben elősegítheti a produkció költségkímélő megvalósítását. Ötletünk, miszerint még azelőtt látható a színpadkép, mielőtt egyetlen díszletelem is elkészült volna, olyan segítséget jelenthet az alkotóknak, amely a jelen helyzetben a legkevésbé sem elhanyagolható tényező.
Az előkészületek, illetve a „mintaképek/mintadíszletek” készítése közben azonban olyan munkák születtek, amelyek felkeltették a külföldi „színházcsinálók” figyelmét is, és az előzetesen megvalósított tervek önálló életet kezdtek élni. Számos megkeresés érkezett azokkal a díszletötletekkel kapcsolatban, melyeket kizárólag csak a projekt népszerűsítésére készítettünk el különböző előadásokhoz, mint ihletadó darabokhoz rendelve. A Színpadkép-projekt tehát előzetes szándékaink ellenére olyan úton jár, amit a legvadabb álmainkban sem reméltünk volna gondolni.

Az Álmok című film

Az Álmok című film az első olyan bemutatóanyagunk, amit a Színpadkép-projekt népszerűsítésére hoztunk létre. Tartalma, illetve a benne szereplő látványtervek kizárólag a képzelet szüleménye. Ez idáig egyetlen egy a filmben szereplő díszlet sem valósult meg, mint ahogyan a díszlethez rendelt előadásokhoz sem lett felhasználva. Célja a figyelemfelkeltés, illetve annak a munkának a részletes bemutatása, amit a Színpadkép-projekt létrehozni képes.

Magyar Kortárs Kulturális Egyesület – Budapest, 2013.


↑ Vissza a tetejére « Vissza a pályázókhoz