Bozóki Mara

Szakmai életrajz

Tanulmányaimat a budapesti Képző- és iparművészeti Szakközépiskola elvégzése után a Magyar Képzőművészeti Főiskola díszlet-jelmeztervező szakán folytattam. Mestereim Székely László és Jánoskúti Márta voltak.
Diplomamunkámat 1988-ban a Miskolci Nemzeti Színházban készítettem, melynek jelenleg is tagja vagyok.

Pályám során több műfajban kipróbálhattam magam és több, különböző stílusú rendezővel dolgozhattam együtt országszerte, ill. határon túl is. Rendszeresen tervezek díszletet és jelmezt együtt – színházban és filmben egyaránt –, meghatározva így az előadás/film látványvilágát. Több miskolci munkám mellett ilyen volt A vágy villamosa (r. Szász János), mely a legjobb jelmez díját nyerte az XVI. Országos Színházi Találkozón (1997), és a Boldogság színe (r. Pacskovszky József), amelyet a Houstoni Nemzetközi Filmfesztiválon (2004) legjobb látványtervező díjával ismertek el.

A teljes szöveg kinyitásához kattintson ide!

1992 óta rendszeresen dolgozom együtt Bozsik Yvette koreográfussal, több közös munkánk aratott nemzetközi sikert. A sárga tapéta (Festival Edinburgh, International Critics Award, The Herald’s Angel Award for Excellence, 1995), Josef K. szerelmei (International Critics Award, 1996), Holtodiglan (Edinburgh Fringe Festival, Fringe First Award, 2002).

Rendszeresen részt veszek a szakma hazai és nemzetközi kiállításain.

2004-ban kapcsolódtam be az oktatói munkába a Magyar Képzőművészeti Egyetem Látványtervező tanszékén, ahol 2010-ben DLA fokozatot szereztem.

Fontosabb munkák

Miskolci Nemzeti Színházban:

2014-2000.
Mohácsi-Mohácsi:Veszett fejsze (j.) r.Béres Attila
Büchner: Woyzeck (j.) r:Béres Attila
Shakespeare- Csajkovszkij: Rómeó és Júlia  kor: Kulcsár Noémi
Halász Eisemann:Én és a kisöcsém (j.) r: Szabó Máté
Mi és Miskolc (j) r.Szőcs Artúr
Miller:Az ügynök halála (j) r.Balikó Tamás
M. Diament: Látatlan találkozások (d,j) r:Lévay Adina
1999-1989.
Albee:Nem félünk a farkastól (j.) r:Fehér György
Seneca-Forgách: Phaedra, A Pincér (j.) r.Zsótér Sándor
Menyegzők: Molnár:Menyegző (j) Csehov:Lakodalom (j.) Brecht:Kispolgári nász (j.) r:Salamon Suba László
O’Neill:Utazás az éjszakába (d.-j.) r:Lukács Andor
Ibsen:Kísértetek (d.-j.) r.Szász János
Gozzi:Szarvaskirály (j.) r.Szász János
Shakespeare:Macbeth (d.-j.) r: Galgóczy Judit
O’Neill:Holt fény (j.) r: Galgóczy Judit
Beaumarchais:A bűnös anya, avagy a másik Tartuffe (j.) r: Gaál István

Más színházakban:

2014-2000.
Verdi:Álarcosbál (j) Kolozsvári Magyar Opera R: Ascher Tamás
Pinter: Senkiföldje (d.-j.) Bp.-i Kamaraszínház Ericsson Stúdió R.Salamon Suba László
Ottlik:Iskola a határon (d.) Bárka Színház rVidovszky György
Szigligeti : Liliomfi (d.-j.) Harag györgy Társulat Szatmárnémeti Északi Színház R:Árkosi Árpád
Pinter: Holdfény (j.) Bp. Bárka Színház R:Bérczes László
Kiss Csaba:Esti próba (d.-j.) Győri Nemzeti Színház Kisfaludi terem R.Kiss Csaba
Jeles András: Szenvedéstörténet (j.) Kaposvári Csíky Gergely Színház R.Szederkényi Juli
Handke: Az óra, amikor nem tudtunk egymásról (j.) Bp. Katona J. Színház R.Máté Gábor
1999- 1989.
McNeal: Frankie és Johnny (d.) Bp.-i Kamaraszínház R:Pacskovszky József
Sondheim-Wheeler:Sweeney Todd (j.) Kaposvári Csíky Gergely Színház R.Ascher Tamás
Williams: A vágy villamosa (d.-j.) Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház R.Szász János
Brecht-Dessau: A kaukázusi krétakör (d.-j.) Harag György Társulat Szatmárnémeti Északi Színház R.Tóth Miklós
„Bolygó kultusz motel“(látvány) Bp. Merlin Színház Műv.vez:Kamondi Zoltán
Werner-Loewe: My Fair Lady (j.) Szegedi Nemzeti Színház R.Árkosi Árpád

Bozsik Yvette Társulattal:

2014-2000.
Orfeusz és Euridiké (j.) Bp Müpa
Sztravinszkij:Tűzmadár (j) Müpa
Schubert:A halál és a lányka (j) Müpa
Lélektánc (j.) Bp. Millenáris Teátrum
Bál  (j.) Bp. Nemzeti Táncszínház
1999-1990.
Holtodiglan (j.) Bp.Trafó
Kabaré, Berlin (j.) Bp.Kamra
A sárga tapéta (j.) Bp. Trafó
Lakodalom (d.-j.)
Közép-európa Táncszínház Társulata, Bp.-i Kamaraszínház
Hungarian Rock (j.) Közép-európa Táncszínház Társulata, Bp.-i Kamaraszínház, Shure Stúdió
Várakozás, Jozef K. szerelmei (d.-j.) Szegedi Nemzeti Színház

Fontosabb televíziós munkák:

Igazi halál (Örkény I) (d.-j.) 2007. r.Pacskovszky József
Szabó Magda:Abigél (Nagy Könyv) (d.-j.) 2005. R Szederkényi Juli
A gyanú (Ambrus Zoltán) (d.-j.) R.Pacskovszky József
VII.Olivér (Szerb A.) (d.) 2003. R.Pacskovszky József

Fontosabb játékfilmek:

A vágyakozás napjai (d.-j.) 2010. R.Pacskovszky József
A boldogság színe (d.-j.) Pacskovszky József
Casting minden (d.) 2008. R:Tímár Péter

Kiállítások: 

Egyéni
Kis Színház Galéria Pozsony 2011.
Aula Galéria, Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza Dunaújváros  2010.
Miskolci Galéria 2008.
Pécsi Országos Színházi Találkozó 2006.   
Csoportos
Látványtér 2014. POSZT
Látványtér 2013. POSZT
Látványtér 2012. POSZT
Látványtér 2011. Olof Palme Ház, Budapest
Prágai Quadriennálé 2003-1987

Shakespeare – Csajkovszkij: Rómeó és Júlia
Miskolci Nemzeti Színház (Balett – Bemutató: 2013. szeptember 28.)
Jelmez- és díszlettervező: Bozóki Mara, Rendező – koreográfus – szcenográfia: Kulcsár Noémi

Büchner: Woyzeck
Miskolci Nemzeti Színház (Balett – Bemutató: 2013. december 8.)
Jelmeztervező: Bozóki Mara, Díszlettervező (tér): Béres Attila, Sáfárik Tamás, Rendező: Béres Attila