HORGAS PÉTER
1963. június 3-án születtem, Budapesten.
Jelenleg Nagykovácsiban élek, három gyermekem van.
Középiskolai tanulmányaim után egy évig dolgoztam segédmunkásként a Színházak Központi Műtermeiben, majd az Iparművészeti Múzeum Könyvtárában. A következő évben előfelvételt nyertem a Magyar Képzőművészeti Főiskola díszlet-jelmeztervező tanszakára, így egy évig a Nemzeti Színházban voltam tervező asszisztens, Bakó József, Csányi Árpád mellett.
A főiskolán Székely László osztályában szereztem diplomát 1988-ban.
Rövid ideig ismét segédmunkásként, kertészként dolgoztam, majd a Magyar Televízióhoz kerültem díszlettervezőnek. Közben különböző színházakban, csoportoknál (Arvisura Színház) kezdtem játszani és tervezni.
1991-ben a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban terveztem C. Gozzi A szarvaskirály című darabjának díszleteit, jelmezeit Lendvai Zoltán rendezésében, és ezzel a munkával az Országos Színházi Találkozó legjobb díszletéért járó díját nyertem el. Azóta az ország legtöbb színházában dolgoztam, televíziós műsorokhoz, filmekhez, kiállításokhoz terveztem díszleteket, látványt.
A teljes szöveg kinyitásához kattintson ide!
1990-től folyamatosan végzek reklámgrafikai munkákat (könyvborító, prospektusok, kiadványok), a Gráfium Stúdióval közösen, igény szerint jelentős nyomdai háttérrel.
1991-től 1997-ig a Veszprémi Petőfi Színház vezető tervezője voltam.
1995-ben az Új Színházban bemutatott H. von Kleist Homburg hercege című előadásához tervezett díszletemmel, Hargitai Iván rendezésében ismét a legjobb díszletért járó díjat kaptam.
1995-ben a Thália Színház 11 igazgatói pályázata közül a Szakmai Kuratóriumtól az általam vezetett pályázat kapta a legtöbb szavazatot, ám a Főváros vezetése mást nevezett ki igazgatónak.
Az Atlantis Színház és Pintér Béla Társulatának állandó tervezője voltam.
1998-tól szabadúszoként dolgozom.
Több csoportos kiállításon vettem részt, például Prágai Quadriennálén, a Műcsarnokban, Dunaújvárosban, a POSZT-on.
Az MTV, a Duna TV, az M-RTL Klub, a TV2 és több reklámfilm díszlet- és látványtervezôje, játékfilmek, rendezvények, belsőépítészeti munkák alkalmi tervezője vagyok.
1997-től 2000-ig az ITI (Nemzetközi Színházi Intézet) Magyar Központjának vezetőségi tagja voltam.
A 2000-ben találtam ki és szerveztem meg a Budapest TechShow 2000 technikai és kulturális projektet.
1999-től 2001-ig a Magyar Látvány-, Díszlet-,és Jelmeztervező Művészek Társaságának elnöke voltam.
2000-2002 között a Pécsi Országos Színházi Talákozó látványtervezője, a kiállítások tervezője és szervezője voltam.
2001-ben a Pécsi Országos Színházi Találkozón, az Atlantis Színházban tervezett Romeo és Júlia című munkámmal a legjobb díszlet díját nyertem el.
2003 januártól júliusig a Nemzeti Színház kreatív igazgatójaként dolgoztam.
2003-ban a Prágai Quadriennálén a Labirintus Csoport, melynek egyik alapítója voltam, díjat nyert a kiállításon.
2003 októberében találtam ki és azóta is vezetem az AKKU nevű projektet. A további munkáimban, tevékenységemben meghatározó szerepet játszik az AKKU és az általa megtalált emberek, társak személye és segítsége. Sokat köszönhetek nekik.
2004-ben, majd 2005-ben is az egyik kreatív tervezője voltam a budapesti május elsejei rendezvényeknek.
2005 februárjában, a Part Akciócsoport alapítójaként résztvettem a “Balaton – Európa Kulturális Tava” program kitalálásában.
2005 augusztus – Part Akció, Leader Program – Balatonföldvári Kistérség.
2005 szeptember, október – AKKU – az Budapesti Őszi Fesztivál hivatalos találkozóhelyének, a Fesztibárnak vezetője lehettem két-három hónapig.
2006 A Magyar Képzőművészeti Egyetem Látványtervezői Tanszékén tanítottam (Shakespeare kurzus).
2006-ban Jászai-díjra jelöltek, amit nem vettem át.
2006 Az Élhetőbb Falu (LEADER+) című kiállítás egyik tervezője, szervezője voltam.
2006-tól az AKKU Egal programjának részeként a “Teljes körű akadálymentes stég” projekt kitalálója, vezetője vagyok.
2006 AKKORD – Kálvin téri aluljáróban ingyenes koncertet szerveztem.
2007-től esélyegyenlőségi és területfejlesztési projektekben tervezői, szervezői feladatokat látok el.
2007 Deszka Fesztivál, Debrecen – Deszkapalló Díj (Hamvai Kornél; Castel Felice – Radnóti Színház)
2007 Happy Art Fesztivál, Nyíregyháza – Legjobb díszlet díja (Spiró György : Prah – Radnóti Színház)
2007 nyarától munkatársaimmal (AKKU) és Erzsébetváros Polgármesteri Hivatalával előkészítünk egy átfogó akadálymentesítési programot.
2007 őszén a Balatoni Integrációs Kht. és a Balatoni Fejlesztési Tanács szervezésében az AKKU Egyesület elnökeként elôadásokat tartottam a “Balaton – Európa Kulturális Tava” programról.
2008 januárjától ismét a Magyar Képzőművészeti Egyetem Látványtervezői Tanszékén tanítottam.
2008 nyara “Balaton – Európa Kulturális Tava” program indítása, kapcsolódva a Pécs2010Program felvezető évéhez, nemzetközi konferencia szervezése és lebonyolítása
2008 szeptemberben az “AKKU” előkészítése a Kazinczy utcában.
2009 március végéig az “AKKU” – Kulturális és Esélyegyenlőségi Telephely vezetése a Kazinczy utcában.
2009 januárjában az AKKU alapítója a Budapesti Kulturális Klaszternek (BUKK)
2009 tavaszától a Balatoni Fejlesztési Tanáccsal a “Balaton – Európa Kulturális Tava” (EKT) program védjegyének kidolgozásával, az EKT Programiroda előkészítésével foglalkozom.
2009 őszétől az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban tanítok.
2009-től a RadioQ szerkesztő-műsorvezetője vagyok.
2011 Egy tervezői csapattal képviselhettem Magyarországot a Prágai Quadriennálén, ahol szintén díjat nyertünk (legjobb kurátori koncepció)
2011 Horgas Ádámmal a WEBSE program egyik kitalálója, szervezője, tulajdonosa vagyok.
Díjak:
Legjobb díszlet – Országos Színházi Találkozó (1991 C. Gozzi: A szarvaskirály,1995 H. von Kleist: Homburg hercege, 2001 W. Shakespeare: Romeo és Júlia )
Deszkapalló díj – Debreceni Deszka fesztivál (2007) (Hamvai Kornél; Castel Felice – Radnóti Színház)
Legjobb díszlettervező – Nyíregyháza, Vidor Fesztivál (2007) (Spiró György : Prah – Radnóti Színház)
Legjobb díszlettervező – Szeged, Dömötör-díj (2008) A. Miller: Pillantás a hídról
Legjobb díszlettervező – Rijeka (2009) Pintér Béla: Gyévuska
Fontosabb munkák:
W. Shakespeare: Szentivánéji álom (díszlet, jelmez ) Tanulmány Színház1987. R.: Somogyi István
F. Dürrenmatt-H. Bosch: Az Ezeréves Birodalom (díszlet,jelmez ) Tanulmány Színház1988 . R.: Somogyi István
Bornemisza Péter: Magyar Elektra (díszlet, jelmez ) Arvisura Színház 1989. R.: Somogyi István
M. Bulgakov : A Mester és Margarita (díszlet) Arvisura Színház 1989. R.: Somogyi István
C. Gozzi: A szarvaskirály ( díszlet, jelmez ) Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház 1990. R,: Lendvai Zoltán
Horgas Béla: A hét törpe (díszlet, jelmez ) Arvisura Színház 1991. R.: Horgas Péter
W. Shakespeare: Rómeo és Júlia (díszlet ) Veszprémi Petőfi Színház 1991. R.: Vándorfi László
Molnár Ferenc: Liliom (díszlet ) Veszprémi Petőfi Színház 1991. R.: Vincze János
H. Pinter:A gondnok (díszlet ) Veszprémi Petőfi Színház 1992. R.: Vincze János
C. Goldoni : A terecske (díszlet) Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház 1992. R.: Lendvai Zoltán
J. Osborne : Dühöngő ifjúság (díszlet) Pesti Színház 1992. R.: Rudolf Péter
Lörinc K.- Vedres Cs.: Volt egyszer…, s megint ( díszlet, jelmez ) Veszprémi Petőfi Színház R.:Lőrinc Katalin
Németh Ákos : Müller táncosai (díszlet, jelmez ) Katona József Színház, Kamra 1992 R.: Máté Gábor
B. Friel : Pogánytánc (díszlet) Katona József Színház 1993. R.: Máté Gábor
G. Büchner : Danton halála (diszlet ) Katona József Színház, Kamra 1993. R.: Hargitai Iván
Horgas Béla: Fernutti cirkusza (díszlet) Atlantis Színház 1994. R.: Horgas Ádám
H. von Kleist: Homburg hercege (díszlet) Új Színház 1995. R.: Hargitai Iván
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban (díszlet) Veszprémi Petőfi Színház 1995. R.: Koltai Róbert
Jeles András: A nevető ember ( díszlet, Antal Csabával ) Katona József Színház 1995. R.: Jeles András
Parti Nagy Lajos: Mauzóleum (díszlet) Katona József Színház, Kamra 1995. R.: Máté Gábor
C. Goldoni: A legyező (díszlet) Pesti Színház 1996. R.: Rudolf Péter
Spiró György: Vicsaft (díszlet) József Attila Színház 1996. R.: Mácsai Pál
Krámer Gy.- Horgas Á.: Faust (díszlet) Veszprémi Petőfi Színház 1996. R.: Krámer György
E. Albee: Nem félünk a farkastól (díszlet) Veszprémi Petőfi Színház 1996. R.: Szigethy Gábor
Garaczy László : Prédales (díszlet) Katona József Színház, Kamra 1996. R.: Máté Gábor
W. Shakespeare: Szeget szeggel (díszlet) Katona József Színház 1996. R.: Máté Gábor
S. Mrozek: Tangó (díszlet) Veszprémi Petőfi Színház 1997. R.: Vincze János
G. Feydeau: Hagyjál békén! (díszlet) Ódry Színpad 1997. R.: Máté Gábor
A.Miller: Salemi boszorkányok (díszlet) Vígszínház 1998. R.: Rudolf Péter
Molnár F.: A testőr (díszlet) Veszprémi Petőfi Színház 1998. R.: Koltai Róbert
Greifenstein János: Holdudvar (díszlet) Atlantis Színház 1998. R.: Horgas Ádám
Örkény István: Kulcskeresők (díszlet) Katona József Színház 1998. R.: Máté Gábor
C. Goldoni: A szmirnai impresszárió (díszlet) József Attila Színház l998. R.: Mácsai Pál
Jeles András: Szenvedéstörténet (díszlet) Katona József Színház 1998. R.: Máté Gábor
Ligeti György: Le Grand Macabre (díszlet) Thália Színház 1998. R.: Kovalik Balázs
Molnár Ferenc: A Hattyú (díszlet) Szolnoki Szigligeti Színház 1999. R; Benedek Miklós
G. Büchner: Woyzeck (díszlet) Színház és Filmművészeti Főiskola 1999. R: Forgács Péter
Déry-Adamis: Képzelt riport….(díszlet) Szeged, Nemzeti Színház 1999 R: Kovalik Balázs
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban (díszlet) Katona József Színház 2000. R: Máté Gábor
B. Britten: Szentivánéji álom (díszlet) Szentendrei Teátrum 2000. R: Kovalik Balázs
Nestroy: Talizmán (díszlet) Katona József Színház 2000. R: Máté Gábor
Fejes E.: Vonó Ignác (díszlet) József A. Színház 2000. R: Garas Dezső
C. Goldoni : A két úr szolgája (díszlet ) Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház 2001. R: Forgács Péter
Moliere: Mizantróp (díszlet ) Új Színház 2001 R: Rudolf Péter
Pintér Béla: A sehova kapuja (díszlet ) Szkéné Színház 2001 R: Pintér Béla
W. Shakespeare: Rómeo és Júlia (díszlet ) Merlin Színház Atlantis Társulata 2001. R: Horgas Ádám
Peter Maxwell Davies: Resurrection / Feltámadás (díszlet) Sziget-BFK 2001. R: Kovalik Balázs
F.G. Lorca-Szokolay S.: Vérnász (díszlet) Szegedi Nemzeti Színház – BFK 2001. R: Kovalik Balázs
W. Shakespeare: Titusz Andronikusz (díszlet) Budapesti Kamaraszínház 2001. R.: Soós Péter
G. Feydau: A balek (díszlet) 2001. R: Jordán Tamás
Hamvai Kornél: Szent Márton-játék (díszlet) Szombathelyi Karneválszínház 2003. R: Lendvai Zoltán
Sultz Sándor: Utazás Bozenba (díszlet) 2002. R: Jordán Tamás
Pintér Béla-Darvas Benedek: Parasztopera (díszlet) Szkéné Színház 2002. R.: Pintér Béla
W. Shakespeare: Falstaff (díszlet) Gyulai Várszínház 2002. R.: Sopsits Árpád
Horváth Péter: Kilencen mint a gonoszok (díszlet) József Attila Színház 2002. R: Léner Péter
Kertész Imre: Sorstalanság (díszlet) József Attila Színház 2002. R: Léner Péter
Ghelderode: Kószál a Nagy Kaszás (díszlet) Budapesti Kamaraszínház 2002. R.: Sopsits Árpád
O. Wilde: Bunbury (díszlet) József Attila Színház 2002. R: Koltai Róbert
Németh Ákos: Haszonvágy (díszlet) Budapesti Kamaraszínház 2003. R.: Soós Péter
Suppe: Kurhotel (díszlet) Szentendrei Teátrum 2003. R.: Martina Veh
Hamvai Kornél: Játék az isteni Claudiusról (díszlet) Szombathelyi Karneválszínház 2003. R: Horgas Ádám
Horgas Ádám: Atlantis (díszlet) Nemzeti Színház 2003. R.: Horgas Ádám
Weöres Sándor: Holdbeli csónakos (díszlet) Nemzeti Színház 2003. R: Valló Péter
Pintér Béla-Darvas Benedek: Gyevuska (díszlet) Nemzeti Színház 2003. R.: Pintér Béla
Sam Shepard: Hazug képzelet (díszlet) Új Színház 2003. R.: Sopsits Árpád
F. Wedekind: Lulu (díszlet) Radnóti Színház 2004. R.: Deák Krisztina
G. Büchner: Woyzeck (díszlet) Budapesti Kamaraszínház 2004. R: Sopsits Árpád
W. Shakespeare: Lear király (díszlet) Merlin Színház Atlantis Társulata 2004. R: Horgas Ádám
Hamvai Kornél: Szombathelyi pajzánságok (díszlet) Szombathelyi Karneválszínház 2004. R: Béres Attila
E. Rostand: Cyrano (díszlet) Pécsi Nemzeti Színház 2004. R: Hargitai Iván
Bekes József: Durr bele (díszlet) Budapesti Kamaraszínház 2004. R.: Soós Péter
Pintér Béla: A Sütemények Királynője (díszlet) Szkéné Színház 2004. R.: Pintér Béla
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban (díszlet) József Attila Színház 2005. R: Léner Péter
M. Gorkij: Éjjeli menedékhely (díszlet) Egri Gárdonyi Géza Színház 2005. R: Máté Gábor
Pintér Béla: Anyám orra (díszlet) Szkéné Színház 2005. R.: Pintér Béla
Ron Aldridge: Csak kétszer vagy fiatal (díszlet) József Attila Színház 2005. R: Léner Péter
Hamvai Kornél: Castel Felice (díszlet) Radnóti Színház 2005. R.: Valló Péter
G. Feydau: A hülyéje (díszlet) 2005) Egri Gárdonyi Géza Színház 2005. R: Máté Gábor
Nagy I.-Parti Nagy L.: Tisztújítás ( díszlet) József Attila Színház 2006. R: Hargitai Iván
Darvasi László: Szabadsághegy (díszlet) József Attila Színház 2006. R: Léner Péter
Moliére: Tartuffe (díszlet) Szegedi Nemzeti Színház 2006. R: Hargitai Iván
W. Shakespeare: A tél meséje (díszlet) Egri Gárdonyi Géza Színház 2006. R: Máté Gábor
Pintér Béla: Árva Csillag (díszlet) Szkéné Színház 2007. R.: Pintér Béla
W. Shakespeare: Ahogy tetszik (díszlet) József Attila Színház 2007. R: Hargitai Iván
Spiró György: Prah (díszlet) Radnóti Színház 2007. R.: Valló Péter
ShakuEcho – Lemezbemutató koncert (díszlet) Új Színház 2007
Bolyki Brothers: Dr. Bubó (díszlet) Aréna 2007. R: Horgas Ádám
Rameau: Hippolite és Aricie (díszlet) Miskolc – Fűtőmű, 2007. R: Kovalik Balázs
Edward Taylor: Legyen a feleségem (díszlet) József Attila Színház 2007. R: Léner Péter
W. Shakespeare: Minden jó, ha a vége jó (díszlet) Vígszínház 2007. R: Valló Péter
A. Miller: Pillantás a hídról (díszlet) Szegedi Nemzeti Színház 2008. R: Hargitai Iván
Eisemann M. – Zágon I. – Somogyi Gy.: Fekete Péter (díszlet) Egri Gárdonyi Géza Színház 2008. R: Csizmadia Tibor
Futó Balázs – Roland Schimmelpfennig:.: ALÍZ ! (díszlet) Egri Gárdonyi Géza Színház 2008. R: Dömötör András
Osztrovszkij: Farkasok és bárányok (díszlet) Radnóti Színház 2008. R.: Valló Péter
Joseph Haydn: Philemon és Baucis (díszlet) Budapest/BTF– Vasúttörténeti Park, 2009. R: Kovalik Balázs
Sári J.: Napfogyatkozás (díszlet) Operaház 2009. R: Kovalik Balázs
T. Mujičič-B. Senker-N. Škrabe:TRENK, avagy a vad báró (díszlet) Békéscsabai Jókai Színház 2010. R.: Soós Péter
Az E.T. – (Madách I. :Az ember tragédiája nyomán) SZAKKÖR – AKKU 2010. R: Dömötör András
Babel: Alkony (díszlet) Radnóti Színház 2010. R.: Valló Péter
Tasnádi I. – Várady Zs. – Dömötör A.: Kihagyhatatlan (díszlet) Örkény István Színház 2010. R: Dömötör András
R.D. Laing: Tényleg szeretsz? (díszlet) KAPTÁR – Zsámbék 2010. R: Dömötör Tamás
Madách I.: Az ember tragédiája (díszlet) Weöres S. Színház 2010. R: Jordán Tamás
Nádas Péter: Szirénének (díszlet) Katona József Színház 2010. R: Dömötör András
G. Verdi: Macbeth (díszlet) Operaház 2011. R: Szinetár Miklós
R. Wagner: Lohengrin – (díszlet) MÜPA 2011. R: Marton László
A. Camus – F. Huster: A pestis (prod. munkatárs) Vígszínház 2011. R: Dömötör András
KFT együttes 30 éves jubileumi koncertje – Budapest Aréna 2011
Helmut Krausser: Bőrpofa (díszlet) Katona József Színház 2012. R: Dömötör András
Térey János: Protokoll (díszlet) Radnóti Színház 2012. R.: Valló Péter
Fontosabb filmes munkák:
MTV – 8 évig különböző irodalmi, politikai, vetélkedő műsorok, kisebb-nagyobb TV filmek díszlete, látványa
RTL – Hiradó, Reggeli, Fókusz, Delelő, Sajtó Klub, Magasfeszültség, Csíííz, Kölyök Klub, Kész Átverés,
Heti Hetes, egyéb szórakoztató, politikai műsorok
TV2 – Lányok nem angyalok, Aranyfal, Gesztiméter, Popdaráló, XXL, Áll az alku
Viasat3 – Beugró
MTVA – Mága Show, Mindenből egy van
Filmek:
A távollét hercege (R: Tolmár Tamás)
A biblia (R: Várkonyi Gábor)
A bűvész (R: Rohonyi Gábor)
Szamba (R: Koltai Róbert)
Csocsó (R: Koltai Róbert)
Világszám(R: Koltai Róbert)
Kosztolányi D. – Biró Zs.: A tréfa (R: Gárdos Péter)
Géniusz (R. Soós Péter)
Reklámfilmek: Több mint 40 reklámfilm, pl. Blikk, Westel, Samsung, Lay’s, Matáv, Budapest Bank, OTP, Signal, stb.
Társalgási szinten beszélek angolul.
Elérhetőségek:
H-2094 Nagykovácsi, Dózsa Gy 11. a.
Mobil: 06-30-9311-322
E-mail: info@ artevia.hu, info@wakku.hu
2012 01