Orosz Klaudia

1954. november 30-án született Bulgáriában, Belogradcsikban.

Képzőművészeti Gimnázium után, 1978-ban végezte el a szófiai Képzőművészeti Akadémia díszlet-és jelmeztervező szakát.

1978 óta Budapesten él. Rajztanárként dolgozott a Bolgár Iskolában, majd bábkészítőként az Állami Bábszínházban.

1984-85 továbbképzés a Szentpétervári Színház- és Filmművészeti Állami Egyetemen.

1985-től az Állami Bábszínházban dolgozott, mint bábtervező – szcenikus.

1992-től a Kolibri Színház képzőművészeti vezetője.

2000-től óraadó tanár a Magyar Képzőművészeti Egyetem, Látványtervezői Tanszékén.

2013 óta Címzetes egyetemi tanár.

A teljes szöveg kinyitásához kattintson ide!

Vendégként dolgozott:

Budapest Bábszínház

Pesti Színház

Független Színpad

Csiky Gergely Színház – Kaposvár

Szentendrei Teátrum

Budapesti Kamaraopera

Petőfi Sándor Színház – Veszprém

Gárdonyi Géza Színház – Eger

Bóbita Bábszínház – Pécs

Ciróka Bábszínház – Kecskemét

Harlekin Bábszínház – Eger

Vaskakas Bábszínház – Győr

Mesebolt Bábszínház – Szombathely

Kolozsvári Bábszínház

Kabóca Bábszínház – Veszprém

Thalia Színház

Vörösmarty Színház – Székesfehérvár

Duna TV

Griff Bábszínház – Zalaegerszeg

Napsugár Bábszínház – Békéscsaba

Csodamalom Bábszínház – Miskolc

Művészetek Palotája

Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház – Beregszász

Magyar Állami Operaház – Budapest

Több mint 140 bemutatója, 20 egyéni kiállítása volt és részt vett számos magyar és külföldi csoportos kiállításon.

 

Díjak:

Újvidéki Triennálé – különdíj – 1998

Jászai Mari díj – 1999

Az Év Jelmeztervezője, szakmai díj – 2015


BEMUTATÓK

1986 Rosszcsont Peti – Állami Bábszínház – r. Lengyel Pál

1986 Ludas Matyi – Állami Bábszínház – r. Urbán Gyula – díszlet

1986 Hupikék Péter – Állami Bábszínház – r. Lengyel Pál

1986 A virágos bolond – Ciróka Bábszínház, Kecskemét – r. Székely Andrea

1987 A legyőzhetetlen kiskakas – Állami Bábszínház – r. Deák István – díszlet

1987 A csuka parancsára – Állami Bábszínház – r. Szilágyi Ágnes – díszlet

1987 Minden egér szereti a sajtot – Harlekin Bábszínház – Eger – r. Székely Andrea

1988 Mesélő kert – Bóbita Bábszínház, Pécs – r. Székely Andrea

1988 Hollókirály – Állami Bábszínház – r. Lengyel Pál – díszlet

1988 Rettenetes Áprilisi mese – Kereplő Bábszínház – r. Székely Andrea

1989 Vásárfia – Círóka Bábszínház, Kecskemét – r. Gruber Hugó

1989 Játékok zenére / Játékdoboz, Bűvészinas, Állatok farsangja/ – Állami Bábszínház – r. Lengyel Pál, Balogh Géza,

1990 Kunkori és a Kandúrvarázsló – Állami Bábszínház –r. Lengyel Pál

1991 Hókirálynő – Bóbita Bábszínház – r. Lénárt András

1991 A gyáva kistigris – Állami Bábszínház – r. Lengyel Pál

1991 A legkisebb boszorkány – Harlekin Bábszínház – Eger – r. Lengyel Pál

1992 Bab Berci – Petőfi Sándor Színház, Veszprém – r. Lengyel Pál

1992 Blub Herceg – Bóbita Bábszínház, Pécs – r. Lénárt András

1992 Locspocs és a Bolygó Hollandi – Kolibri Színház – r. Székely Andrea

1993 A római hullazsinat avagy a természetellenes ember – Kolibri Színház – r. Ruszt József

1993 Picco Herczeg és Jutka Perzsi – Szentendrei Szabadtéri Színpad – r. Ruszt József

1993 Marcipánmester – Kolibri Fészek – r. Novák János

1993 Avvakum – Kolibri Pince – r. Bagó Bertalan

1993 Állatok farsangja – Kolibri Fészek – r. Bogner József

1993 Pör a szamár árnyékáért – Független Színpad – r. Ruszt József

1994 Álomhunyócska – Bóbita Bábszínház, Pécs – r. Lénárt András

1994 Minden egér szereti a sajtot – Budapest Bábszínház – r. Urbán Gyula

1994 Varázsfuvola – Kamaraopera – r. Ruszt József – jelmez

1994 Ötödik Ká – Független Színpad – r. Bagó Bertalan

1994 Megyeri Gyalog Galopp – Kolibri Színház – r. Novák János –jelmez, báb

1994 Kísérlet – Független Színpad – r. Sztarenki Pál

1994 Bakkfy és a csúnya királykisasszony – Kolibri Színház – r. Pozsgai Zsolt

1994 Húrok – Kolibri Színház – r. Csizmadia Tibor

1995 Kutyák – Gárdonyi Géza Színház, Eger – r. Lengyel Pál

1995 Prófétakeringő – Kolibri Pince – r. Pozsgai Zsolt

1995 Végzetes szerelem játéka – Független Színpad – r. Ruszt József

1995 Akár hiszed, akár nem – Budapest Bábszínház – r. Lengyel Pál

1995 Óz a nagy varázsló – Puck Bábszínház, Kolozsvár – r. Székely Andrea

1995 Merlin születése – Kolibri Színház – r. Novák János

1995 A sárkány feje – Csiky Gergely Színház, Kaposvár – r. Babarczy László – báb

1995 Bors néni – Kolibri Színház – r. Novák János – báb

1996 A Dzsungel Könyve – Pesti Színház – r. Hegyedűs D. Géza – jelmez

1996 Rózsa és Ibolya – Kolibri Színház – r. Kassa Melinda

1996 Szofi és Habó – Budapest Bábszínház – r. Balogh Géza

1996 Egyedültem – John Lennon saját eszei – Kolibri pince – r. Novák János

1996 A királylány meg a visszhang – Vaskakas Bábszínház, Győr – r. Balogh Géza

1996 Ki lopta el a népet? – Kolibri Színház – r. Novák János – jelmez, báb

1997 A magányosan sétáló macska – Vaskakas Bábszínház, Győr – r. Lénárt András

1997 Kézi móka ördög módra – Mesebolt Bábszínház, Szombathely – r. Balogh Géza

1997 Két jávorfácska – Harlekin Bábszínház, Eger – r. Lengyel Pál

1997 Anatómiai teátrum – Kolibri Pince – r. Ruszt József

1997 Doktor Dolittle cirkusza – Kolibri Színház – r. Molnár Piroska

1997 Übü Mama – Kolibri Színház – r. Novák János

1997 A boldog herceg – Kolibri Fészek – r. Tisza Bea

1998 A Vaskakas legendája – Vaskakas Bábszínház, Győr – r. Lénárt András

1998 Mosható és barátai – Kolibri Fészek – r. Kassa Melinda

1998 Az angyal öccse – Kolibri Színház – r. Czeizel Gábor – báb

1998 Az ördög éve – Kolibri Színház – r. Novák János

1999 Aladdin – Kolibri Színház – r. Szívós Károly

1999 Jankó mesterségei – Kolibri Színház – r. Novák János

1999 Isten éltessen, Borisz! – Kolibri Színház – r. Csizmadia Tibor

1999 Május 35 – Csiky Gergely Színház, Kaposvár – r. Bezerédi Zoltán – báb

1999 A színház… kész kabaré – Kolibri Színház – r. Czeizel Gábor

2000 Spárga-tengeralattjáró – Kolibri Fészek – r. Szívós Károly – báb

2000 Vízkereszt – Kolibri Színház – r. Éry-Kovács András

2000 Csipkerózsika – Csiky Gergely Színház, Kaposvár – r. Molnár Piroska – díszlet

2000 Süsüke, a sárkánygyerek – bábfilm – r. b. Foky Ottó – díszlet

2000 Rege a Csodaszarvasról – Kolibri Színház – r. Novák János

2000 A legkisebb boszorkány – Budapest Bábszínház – r. Lengyel Pál

2000 Hófehérke és a hét törpe – Kolibri Színház – r. Horváth Péter

2000 Hamupipőke – Csodamalom Bábszínház, Miskolc – r. Lengyel Pál

2001 A holdbéli csónakos – Vörösmarty Színház, Székesfehérvár – r. Kőváry Katalin – jelmez, báb

2001 Hektor, a hőscincér – Kolibri Színház – r. Lengyel Pál

2001 Hamlet – Kolibri Színház – r. Novák János

2001 Hüvelyk Matyi – Vaskakas Bábszínház, Győr – r. Lénárt András

2002 Eszem a gesztenyét – Budapest Bábszínház – r. Lengyel Pál

2002 Szentivánéji álom – Kolibri Színház – r. Éry-Kovács András

2002 Tükörbohócok – Thalia Színház/Új stúdió/ – r. Novák János

2002 A három kívánság – Kolibri Pince – r. Carlos Rodero

2002 Kolibri Fészek – TV sorozat – r. Molnár György

2003 Szöktetés a szerájból – Kolibri Színház – r. Szívós Károly

2003 Barackvirág – Budapest Bábszínház – r. Lengyel Pál – báb

2003 Médea gyermekei – Kolibri Színház – r. Novák János

2003 Bárányfelhő – Duna TV sorozat

2003 Ilka titka – Kolibri Fészek – r. Tisza Bea

2004 A parasztleányka és a kéményseprő – Mesebolt Bábszínház, Szombathely – r. Lénárt András

2004 Fafeye, a tengerész – Kolibri Színház – r. Pelsőczy Réka – díszlet

2004 Bár, Csörömpölő – Harlekin Bábszínház, Eger – r. Lengyel Pál

2004 Kirúg berúg – Kolibri Pince – r. Benedek Judit

2004 Apuka, aki nem talált haza – Kolibri Fészek – r. Novák János – báb, jelmez

2005 Showkirálynő – Kolibri Színház – r. Kőváry Katalin

2005 A lila majom – Kolibri Fészek – r. Kassa Melinda

2005 Toda – 1 csecsemőprodukció – Kolibri Fészek – r. a társulat

2005 Szegény Dzsoni és Árnika – Budapest Bábszínház – r. Lengyel Pál

2005 Kastanka – Kolibri Színház – r. Novák János

2006 Semmiség – Kolibri Fészek – r. Novák János

2006 Macskák társasága – Kolibri Színház – r. Novák János

2006 Művészetek palotája 1, 2, 3 rész matiné – r. Novák János

2006 Mama kerestetik – Kolibri Színház – r. Benedek Judit

2006 Producerek – Madách Színház – r. Szirtes Tamás – báb

2006 A király, aki megöregedet a táncba – Harlekin Bábszínház, Eger – r. Lengyel Pál

2006 Szofi és Habó – Harlekin Bábszínház, Eger – r. Görög László

2006 Karácsonyi ének – Griff Bábszínház, Zalaegerszeg – r. Merő Béla

2007 Róbert Gida és barátai – Griff Bábszínház, Zalaegerszeg – r. Szívós Károly

2007 Parszifál titka – Kolibri Színház – r. Novák János

2007 Lélekvesztő – Kolibri Pince – r. Tóth József

2007 Locspocs, a kis tengeri szörny – Kolibri Színház – r. Novák János

2008 Hamucipőke – Harlekin Bábszínház, Eger – r. Lengyel Pál

2008 Árgyélus királyfi – Harlekin Bábszínház és Marosvásárhely – r. Lengyel Pál

2008 Róbert Gida és barátai – Kolibri Fészek – r. Szívós Károly

2008 Gabi – Kolibri Fészek – r. a társulat

2008 Gyermekjátékok – Kolibri Színház – r. Bozsik Yvette és Novák János

2008 Bekkanko a grimaszdémon – Kolibri Színház – r. Novák János

2008 Óz a nagy varázsló – Kabóca Bábszínház – r. Székely Andrea

2009 Mogyoró és Mandula – Budapest Bábszínház – r. Lénárt András

2009 Világkupa – Harlekin Bábszínház, Eger – r. Lengyel Pál

2009 Aki hűtlen, pórul jár – Műpa, Kolibri Színház – r. Novák János

2009 Bambi – Kolibri Színház – r. Szívós Károly

2009 Szentivánéji álom – Műpa, Kolibri Színház – r. Novák János

2009 Tekergő – Kolibri Fészek – r. Novák János

2010 Emil és a detektívek – Kolibri Színház – r. Novák János

2010 Halló, náci – Kolibri Pince – r. Tóth József

2010 Kaláka bábszínháza – Kolibri Színház – r. Kőváry Katalin, Szívós Károly

2010 Felhőbárány – Harlekin Bábszínház, Eger – r. A SZFE bábrendezők vizsgaelőadása:Halasi Dániel, Fige Attila,Kovács Petra, Bereczki Csilla, Erdeős Anna. T. Nanay István

2011 Háry János – Műpa, Kolibri színház – r. Novák János

2011 Plüm-Plüm – Napsugár bábszínház, Békéscsaba – r. Kovács Géza

2011 Diótörő – Művészetek palotája – r. Novák János

2012 János Vitéz – Kolibri színház – r. Novák János

2012 Kastanka – Beregszáz, Ukraina-r. Novák János

2013 A Holdkirály palotája – Kabóca, Veszprém – r. Szívós Károly

2013 Macska voltam Londonban – Kolibri – r. Novák János

2013 Pont, pont vesszőcske –Kolibri – r. Barbara Kölling

2014 Óz a nagy varázsló – Kabóca bábszínház, Veszprém – r. Székely Andrea / felújítás /

2014 Doktor Proktor és a holdkaméleonok – Kolibri – r. Novák János

2014 Kampokemp – Kolibri – r. Tom Lykos és Stefo Nantsou / jelmez/

2014 A trollgyerek – Kolibri – r. Novák János

2015 A bagoly, aki félt a sötétben – Griff bábszínház , Zalaegerszeg – r. Szívós Karoly

2015 A Karácsonyi rózsa legendája – Kolibri – r. Novák János

2015 A legkisebb boszorkány – Budapest Bábszínház – r. Kuthy Ági

2016 Szökdelés a szerájból – Operaház, királyi lépcső – r. Novák János

2016 A rút kis kacsa – Bartha Katalin, papírszínház – r. Szívós Károly

2016 Bolgár mese Nikoláról – r. C. Nagy István – Malko Teatro

2016 Billy Elliot – Operaház, báb – r. Szirtes Tamás

2016 A bagoly, aki félt a sötétben – Kolibri Fészek – r. Szívós Károly

Déry Tibor, Vajda Gergely, Horváth Péter: AZ ÓRIÁSCSECSEMŐ

Rendező: Novák János
Díszlettervező: Orosz Klaudia
Jelmeztervező: Orosz Klaudia
Bábtervező: Orosz Klaudia

MuTh Színház (Bécs), 2018. 07. 03.