KENTAUR

Erkel László (Budapest, 1965. április 18.) festő, jelmez és látványtervező, zenész.

1965. április 18-án született Budapesten. Budapesten a Képző és Iparművészeti Szakközépiskolában  kezdte festészeti tanulmányait, Záborszky Gábor és Tölg-Molnár Zoltán fetsőművészek kezei alatt. 1988-ban diplomázott a Magyar Képzőművészeti Főiskola Festő szakán mestere Gerzson Pál volt, majd posztgraduális  képzésben részesült a M.K.F. Murális Tanszékén, mestere Tölg-Molnár Zoltán volt. 1988-óta tagja a Magyar Művészeti Alapnak (Magyar Alkotóművészek Szövetsége) és a Fiatal Képzőművészek Stúdiójának. 1989-ben Derkovits ösztöndíjas lesz. Több éven keresztül a Stúdió vezetőségi tagja, majd egy évig elnöke.1988-89-ben művész barátaival közösen megalakította a Pankrátor Balett Akciócsoportot mellyel több sikeres performance és happening létrehozója a 80-as évek végén ill. szórványosabban a 90-es években. 9 évig tartó komolyzenei tanulmányok után 1982-ben alapító tagja volt az „újhullámos” Satöbbi zenekarnak mellyel több kislemezt és egy nagylemezt készített. 1988-ban kilépett az együttesből és Kentaur néven, Presser Gábor zeneszerző és Sztevanovity Dusan szövegíróval közösen szólólemezt készített Új világ címmel. A lemez 1989 decemberében jelent meg és Magyarország első magánkiadású hanghordozója volt a Talentum-Omega gondozásában. Az albumon szereplő Tűz című dal több héten keresztül vezette a hazai slágerlistákat. A lemez koncertváltozatának létrehozásában Rókás László ill. Lengyel Péter mozgásszínész-koreográfussal, melyek csoportjának akkor már két éve tagja. Elsőként a hazai rock koncertek történetében olyan színpadi produkciót hoztak létre melyben a színház, mozgásszínház, film és képzőművészet a rockzenével párhuzamosan kapott szerepet. 1996-ban megjelent második, Valaki az eltűnt városból című nagylemezének videó klipjeit már maga írja, rendezi, részben operatőre és vágója, Arányi Wanda operatőri és Halász G. Péter koreográfusi segítségével. A színpadi változat már 90-es évek vége videó technikájának felhasználásával kiegészülve a 89-es multimédiális koncertek hagyományait folytatta, ismét a Pankrátor Balett Akciócsoport közreműködésével. 2004-ben alapította meg új zenekarát. Az együttes Urban Stigma címen készítette el nagylemezét, mely a Magneoton Kiadó gondozásában 2005 őszén jelent meg. Az Álmatlanság című dal – amelyből videó klip is készült Kentaur forgatókönyve alapján, ill. rendezésében – hetekig vezette a VIVA Televízió Coca-Cola alternatív ranglistáját. A videó klip mind a VIVA COMETEN- illetve az Aranyszem Operatőr fesztiválon az „Év videó klipje” kategóriában az első 3 helyezett között szerepelt.

A teljes szöveg kinyitásához kattintson ide!

1982-óta tervez lemezborítókat, koncert plakátokat, majd a nyolcvanas évek második felétől könyvborítókat, színházi plakátokat. 1989-től a Vígszínház, Budapesti Kamaraszínház, József Attila Színház grafikai imagének kialakítója, majd hosszú éveken át, állandó plakáttervezője. Az elmúlt majd 20 esztendőben több száz színházi plakátot és lemezborítót készített. 1990-ben ismerkedett meg Eszenyi Enikővel, aki első, azóta kultusz-előadásként elhíresült „Leonce és Léna” /Büchner/ rendezéséhez díszlettervezőnek hívta meg. 1991-óta ismert díszlettervezőként, számos magyar ill. külföldi (Szlovákia, Csehország, Dánia, Svédország, Norvégia, Nagy Britannia, Egyesült Államok, Ausztrália, Japán, Fülöp-szigetek, Ausztria, Észtország) színháznak dolgozott. 1996-2005-ig a Friderikusz produkciók látványtervezője. Rendszeres tervezője Eszenyi Enikő, Alföldi Róbert, Marton László, Korcsmáros György és Szirtes Tamás rendezéseinek. 2001-től foglalkozik komolyabban jelmeztervezéssel is. 2006-2007-ben a Roman Polanski rendezésében készült Vámpírok bálja produkció teljes látvány világát (díszlet –jelmez, maszkok, a teljes grafikai arculatterv, illetve a a befogadó színház teljes enteriőr-designje) már egy személyben ő jegyzi. 1994-ben megkapta a Magyar Színikritikusok Díját a legjobb díszletért A, 1996-ban a nominálták a Szlovák Színikritikusok Díjára B. 2000, 2003, 2009-2010-ben elnyerte a Dömötör Díjat a legjobb díszletért.C,, D, G, H. 2000 óta újra nagyobb hangsúlyt kapott festészeti munkássága. Hazai és nemzetközi kiállításokon is rendszeresen jelentkezik képzőművészeti alkotásokkal, festményekkel is. 2003-ban nominálták a Gundel Díj-ra A Szegedi Faust előadásért E, 2004-ben pedig ugyanezen díjat elnyerte az Operaház Fantomja musical Madách Színházbeli előadás díszleteiért. F, 2004-ben képzőművészeti, díszlettervezői és zenei munkásságát bemutató könyv jelent meg a Hanga Kiadó gondozásában. 2007-ben Jászai Mari–díjjal tüntették ki.
3 gyermeke van : Hanna, Lúcia, Darinka Felesége: Dr. Póka Júlia szerzői jogász.

Honlap: www.kentaur.hu

Fontosabb színházi tervezései:

Próza:
  • Büchner  LEONCE ÉS LENA  – Budapesti Kamaraszínház 1991,  R.: Eszenyi E.
  • Kyle  ZÚZÓDÁSOK –  Budapesti Kamaraszínház 1992,  R.: Pártos Géza
  • Lengyel  AZ ÁRNY –  Kolibri Színház 1992,  R.: Tolmár Tamás
  • Kleist  HEILBRONNI KATICA  – Vígszínház Budapest 1994 R.: Eszenyi E. A
  • Schwartz  AZ ÁRNYÉK –  Pince Színház  1992,  R.: Bodánszky György
  • Joyce SZÁMKIVETETTEK   – Thália Színház 1993, R:  Hegedűs D. Géza
  • Shaw SZENT JOHANNA –  Vígszínház  Budapest, 1995R.: Taub J.
  • Puskin MOZART ÉS SALIERI – Kolibri Színház Budapest, 1993 R: Fábry Péter
  • Brecht  BAAL  – Vígszínház  1995, R.: Eszenyi E.
  • Sherman  BENT / HAJLAM – Budapesti Kamaraszínház 1996,  R:. Alföldi R.,
  • Schiller ÁRMÁNY ÉS SZERELEM   – Gárdonyi Géza Színház Eger 1996 J: Kentaur  Rr: Beke Sándor
  • Shakespeare MACBETH – Vígszínház 1995, R: Marton L.
  • Anouilh COLOMBE  – Pesti  Színház 1996, R:. Alföldi R.,
  • Shakespeare AHOGY TETSZIK – Bratislava , Nemzeti Színház  1996, R.: Eszenyi E.B
  • Chekov  A SIRÁLY  – Budapesti Kamaraszínház 1997, R:. Alföldi R.,
  • Pinter A SZERETŐ   – Budapesti Kamaraszínház 1997, R:  Almási Tóth  A
  • Spíró: DOBARDAN. – Vígszínház Stúdiószínpad Budapest 1997, R: Horvai István.
  • Racine-Alföldi PHAEDRA  –  Pesti Színház 1998, R:. Alföldi
  • Presser- Kern SZENT ISTVÁN KÖRUT 14 –  Vígszínház 1998,  R: Marton L.
  • Schiller  BANDITÁK-HARAMIÁK  – Budapesti Kamaraszínház  1998, R:. Alföldi R.,
  • Shakespeare A VELENCEI KALMÁR – Budapesti Kamaraszínház 1998, R:. Alföldi R.,
  • Ben Elton  POPCORN  – Vígszínház 1998, R: Marton L.
  • Shakespeare A VIHAR – Vígszínház   1999, R:. Alföldi R.,
  • Shakespeare SOK HŰHÓ SEMMIÉRT – Prága,  Stavovske Divadlo 1998, R.: Eszenyi E.
  • Shakespeare SOK HŰHÓ SEMMIÉRT – Vígszínház Budapest, 1999, R.: Eszenyi E.
  • Shakespeare ROMEO ÉS JULIA – Szeged, Nemzeti Színház  1999, D: K. Korognay, C
  • Tenesse Williams AZ IFJÚSÁG ÉDES MADARA – Nemzeti Színház  Budapest 1999 R:  Kerényi M.G.
  • Eszterházi: EGY NŐ – Vígszínház Stúdiószínpad Budapest 1999, R: Marton L.
  • Simon: FURCSA PÁR – Vígszínház  Budapest 2000, R: Marton L.
  • Shakespeare TÉVEDÉSEK VÍGJÁTÉKA  – Prágai Nemzeti Színház ,  Stavovske Divadlo  2000, R.: Eszenyi E.
  • Beaumarchais  FIGARO HÁZASSÁGA – Budapesti Kamaraszínház 2000, R: Alföldi R.
  • Shakespeare HAMLET – Divadlo Andreja Bagara  Nitra, Slovakia  2001,  R:. Alföldi R.,
  • Shakespeare SZENTIVÁNÉJI ÁLOM – Szeged, , Nemzeti Színház  2001 R:. Alföldi R.,
  • Shakespeare MAKRANCOS HÖLGY – Gyula, Várszínház 2001 R:. Alföldi R.,
  • Shakespeare MACBETH  – Budapesti Kamaraszínház 2001 R:. Alföldi R.,
  • Schiller AZ ORLEANI SZŰZ (SZENT JOHANNA) – Zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház 2002 R:. Alföldi R.,
  • Korognai  SZABADON FOGLAK – Szeged, , Nemzeti Színház  20021 R:. Korognai K..,
  • Rawenhill SHOPPING AND FUCKING – Thalia Stúdió 2002  R:. Alföldi R.,
  • Arbuzov:  KÉSŐI TALÁLKOZÁS – Szentendrei Nyári Játékok, Játékszín 2003  R:. Alföldi R.,
  • Vörös – Pasolini HOLNAP ÉRKEZEM (TEORÉMA) – Szolnoki Szigligeti Színház 2003, R:. Alföldi R.,
  • Shakespeare TÉVEDÉSEK VÍGJÁTÉKA  – Vígszínház  Budapest,   2004, R.: Eszenyi E.
  • Miller  AZ ÜGYNÖK HALÁLA – Thália  Színház Budapest, 2004, R:. Alföldi R.,
  • Csehov  A HÁROM NŐVÉR – Új  Színház Budapest, 2004, R:. Alföldi R.,
  • Schiller DON CARLOS – Katona József Színház (Kecskemét) 2005 J: Gyarmathy Á: R: Alföldi Róbert
  • Beaumarchais A FIGARO HÁZASSÁGA  – Vígszínház  Budapest, J: Kentaur  2008, R.: Eszenyi E
  • Bertolucci :ÁLMODOZÓK Thália  Színház Budapest, 2010, R:. Dicső Dániel .,
Musicalek:
  • Bernstein WEST-SIDE STORY– Vígszínház 1992, R.: Eszenyi E.,
  • Loewe MY FAIR LADY – Jókai  Színház  Bekescsaba 1993,  R:  Kerényi M.G.,
  • Várkonyi ROCKODÜSSZEIA – Bp.Rock & Musical Színház, Budapesti Operett Színház 1994 R:. Krámer Gy,
  • Várkonyi G. Braunke DORIAN GRAY– Bp.Rock & Musical Színház +London Bloomsbury Theatre 1995,  R:  Kerényi M.G.,
  • Dés VALAHOL EURÓPÁBAN – Szegedi Szab. Játékok, Budapesti Operett Színház 1995,  R: Horváth, P
  • Labiche OLASZ SZALMAKALAP– Vígszínház 1997, , R.: Eszenyi E.
  • Styne VAN AKI FORRÓN SZERETI – Budapesti Operett Színház 1995, R:  Kerényi M.G.,
  • Bart OLIVER – US Tour ’99,
  • Boublil  – Schönberg MARTIN GUERRE UK Tour ’99 ,
  • Kalmár DE JA VU REVUE – Moulin Rouge Budapest –2000  R: Kalmár P.
  • Boublil  – Schönberg  MISS SAIGON –      Szegedi Szabadtéri Játékok,
  • Budapesti Operett Színház 1994  R: Kerényi M.G.,
  • Ostre Gaswerk Theater-Copenhagen 1996, R: M. Grunwald.,
  • Göta Lejon Theater – Stockholm 1998, R: T. Lie,
  • Melbourne, Phillipines National Theater – Manila 2000 R: Peter Lawrence
  • Győri Nemzeti Színház – 2005 R: Korcsmáros György
  • Larson RENT – Prince os Wells Theatre London, Haymarket Theater & UK Tour R: Paul Kerrison
  • Leigh – Charlap – Styne PETER PAN Haymarket Theater UK 2001 – J: Kentaur  ,  R: Paul Kerrison
  • Leigh – Charlap – Styne PETER PAN Csokonai Színház Debrecen 2002 – J: Kentaur  , R: Csutka István –
  • Larson RENT – Haymarket Theater & UK Tour R: Paul Kerrison
  • Fényes- Békeffi- G.Dénes: A KUTYA AKIT BOZZI ÚRNAK HÍVTAK-Bp-i Operett Színház. 2001, R: Kalmár P.
  • Leigh – Charlap – Styne PETER PAN Haymarket Theater UK 2001 – J: Kentaur  ,  R: Paul Kerrison
  • Leigh – Charlap – Styne PETER PAN Csokonai Színház Debrecen 2002 – J: Kentaur  , R: Csutka István –
  • Kander – Ebb KABARÉ  Operett Színház- Súgó Raktárszínház 2002  R:. Alföldi R.,
  • Lloyd  Webber AZ OPERAHÁZ FANTOMJA – Madách Színház 2003, R: Szirtes T.,  F
  • Simon – Coleman – Fields: SWEET CHARITY – Bp-i Operett Sz – Súgó Raktárszínház 2003, R:. Alföldi R.,
  • Pitchford – Bobbie – Snow: FOOTLOOSE – Theatre Royal Plymouth & UK Tour 2004, R: Paul Kerrison
  • Boublil  – Schönberg: MISS SAIGON –  Győri Nemzeti Színház 2004  R: Korcsmáros Gy.,
  • Elton – Bródy – Webber VOLT EGYSZER EGY CSAPAT (The Beautiful Game)  Madách Színház, 2005 J: Szakács Gy R: Szirtes T.
  • Lloyd  Webber – Tim RICE: JÓZSEF ÉS A SZÍNES SZÉLESVÁSZNÚ ÁLOMKABÁT / Joseph and the Amazing Technicolor Dreamcoat
  • – Debreceni Csokonai Színház, 2005 J: Kentaur  R: Csutka István    – Madách Színház 2008 J: Rományi N..R: Szirtes Tamás
  • Brooks- Meehan: PRODUCEREK / The Producers – Madách Színház 2006 J: Vágó N.R: Szirtes Tamás
  • Kander- Ebb – Fosse : CHICAGO – Győri Nemzeti Színház Jelmez: KENTAUR R: Korcsmáros György
  • Steinman- Kunze : VÁMPÍROK BÁLJA / Tanz der Vampire  – Magyar Színház/ PS prod. 2007 Jelmez: KENTAUR  R: R. Polanski
  • Kálmán Imre: MARICA GRÓFNŐ– Szegedi Szabadtéri Játékok 2007, , R.: Eszenyi E.
  • Steinman- Kunze : VÁMPÍROK BÁLJA / Tanz der Vampire  – Bécs Ronacher Színház. 2009 Jelmez: K  R: R. Polanski-C. Baltus
  • Steinman- Kunze : VÁMPÍROK BÁLJA / Tanz der Vampire  – Antwerpen, Gent, Brüsszel/ PS prod. 2010 Jelmez: K  R: R. Polanski
  • Boublil  – Schönberg  A NYOMORULTAK – LES MISERABLES – Kecskeméti Katona József Színház  -2010 R: Korcsmáros Gy.
  • Ulaveus-Time Rice- Anderson: SAKK – Budapest, Margitszigeti Szabadtéri Színpad. 2010 Jelmez: Kenta  R: R. Polanski-C. Baltus
Operák:
  • Puccini: MADAME BUTTERFLY— Szegedi Nemzeti Színház Opera, Magyar Állami Operaház,
  • Ncbxkmjbvlíkdbv           jvlcvvdvd     vJapán Turné 1994 –2000  R:  Kerényi M.G.,
  • Puccini: GIANNI SCICCHI – Magyar Állami Operaház 1997 R: Kalmár P.
  • Gounod. FAUST- Magyar Állami Operaház – Erkel Színház  1996  R:  Kerényi M.G.
  • Gounod: RÓMEÓ ÉS JÚLIA- Magyar Állami Operaház – Erkel Színház  2001  R: Gulyás Dénes
  • Gounod. FAUST – Szeged, Nemzeti Színház  2003 J: Kentaur  R:. Alföldi R., . D  E
  • Verdi: ATTILA – Budapest, Margitszigeti Szabadtéri Színpad, Debreceni  Csokonai Színház  2004 R:. Alföldi R.,
  • Eötvös. LE BALCON – Budapest, Művészetek Palotája, 2005 R:. Alföldi R.,
  • Bartók:  A KÉKSZAKÁLLÚ HERCEG VÁRA–  Miskolci Operafeszt.- Csokonai Színház  ,Debr.  2005 J: Kentaur  R:. Alföldi R.,
  • Verdi: AIDA –Norvégia, Bergen Opera -Bergen Open Air Theater, 2005 J: Kentaur  R:. Sandro. Santillo.,
  • Puccini: TURANDOT -2005 Győri Nemzeti Színház J: Kentaur  R: Korcsmáros György
  • Berlioz: FAUST ELKÁRHOZÁSA- 2009 Szegedi Nemzeti Színház Opera J: Kentaur  R: Juronics Tamás ., . H
  • Verdi: ÁLARCOSBÁL- 2010  Szegedi Nemzeti Színház Opera J: Kentaur  R: Bodolay
  • Verdi: TRAVIATA- 2010  Szegedi Nemzeti Színház Opera J: Kentaur  R: Juronics Tamás
Ballettek :
  • MOCCA /3 Kortárs Ballet – 1999 Budapest,  Magyar Állami Operaház,
  • Markó: JIDDISCHE MÁME 2004 Budapest,  Várszínház, ,K: Markó Iván
  • Kocsák – Harangozó: HÓFEHÉRKE – 2004 Budapest,   Magyar Állami Operaház, , R,K: Ifj. Harangozó Gyula
  • Delibes: COPPELIA – 2006  Bécs, Wiener Staatsoper, R,K: Harangozó Gyula
  • Csajkovszkij: DIÓTÖRŐ – 2006  Budapest, Thália Színház J: Kentaur  K: Robert Lindgren R.: Dózsa Imre
  • Lázár Ervin és Zsófia – Sárközi Gy.: BOGÁRMESE – 2006  Budapest, Thália Színház J: Kentaur  , R,K: 4 for 1R.: Sárközi Gyula
  • 4 for 1- Sárközi: PETER PAN ÉS A MEGTALÁLT FIÚK-2007  Budapest, MÜPA, J: Kentaur  K: 4 for 1RK.: Sárközi Gy.
  • Kocsák – Harangozó: HÓFEHÉRKE – 2008 Tallin,  Észt Állami Operaház, R,K: Ifj. Harangozó Gyula
  • Kocsák – Harangozó: HÓFEHÉRKE – 2008 Austria,  Wiener Volksoper, R,K: Ifj. Harangozó Gyula
  • Csajkovszkij: CSIPKERÓZSIKA – 2009 Szegedi Nemzeti Színház Kamaraszínház  J: Kentaur  RK: Juronics Tamás . G
  • Szálinger- Erkel- Horváth: ERKEL SAKK -2010 Gyula, Tószínpad – Zsámbék Templomtér  J: Kentaur  RK: Hováth Csaba

Filmek:

  • CHACHO ROM (Rendező: Szabo Ildiko)  1999-2000-2001
  • TV  Stúdió enteriőrök / TV Show-k
  • ARD TV GALA ’94,
  • FRIDERIKUSZ TALK SHOW ’95, ’96, ’98,
  • FRIDERIKUSZ : A SZÓLÁS SZABADSÁGA 2003-2004,
  • HOLLYWOOD  SQUERS  HUNGARY ’99
  • VIVA TV –  Interaktív  2007
  • MTV –  Swung studio díszletek 2007
  • SOMOGY TV – TV HÍRADÓ studio – NAPI MAGAZIN 2008

Koncert díszletek:

  • KENTAUR – NEWWORLD TOUR ’89-90,
  • PRESSER SOLO CONCERT – Vigszínház ’96,
  • ZORÁN – Budapest Sportcsarnok ’96,’99;
  • KENTAUR – Pesti Színház ’97,
  • AKOS – INDIÁNTÁNC TOUR ’97; IKON TOUR ’98;  MÉG KÖZELEBB 2007;  AKOS 40 2008
  • LGT FESZTIVÁL – Hajógyári Sziget Bp. 2002
  • KENTAUR – URBAN STIGMA TOUR ,D J: KENTAUR Petőfi Csarnok  2006,
  • R-GO – Kisstadion  2007

Reklámfilmek:

  • LIBRESSE BODY FORM  2001 (Circus, Jumper)
  • CREMERIA  2004
  • CIB  2006 (New York, Chicago, London)

Speciális díszletek / enteriőrök:

  • ÁRKÁD ŐSZI DIVATSHOW  Rend: Lukács Gabi 2006
  • KISCELLY PARTY  Kiscelly Múzeum 2007
  • BUDAPEST RÁDIÓ PARTY– A 38 Hajó 2006
  • HALLOWEEN PARTY DoclerHolding Székház– 2009, 2010
  • KOVÁSZNAI EMLÉKKIÁLLÍTÁS – Nemzeti Galéria A Épület 2010  R: Iványi Bitter Brigitta

Képzőművészeti munkák:

Csoportos kiállítások:

1988:

  • Barcsay Terem / Hungarian Academy of Fine Arts –Budapest – Hungary
  • Víztorony Galéria – Budapest – Hungary

1989:

  • Barcsay Terem / /Hungarian Academy of Fine Arts – Budapest  – Hungary
  • Bartók Galéria – Budapest – Hungary

1990:

  • East Side Gallery – Berlin -Germany
  • Grand Concours Int de Penture / Tutesall – Musée 2000 Luxemburg
  • Stúdió Éves Kiállítás / Ernst Múzeum – Budapest – Hungary

1991:

  • Exhibition of Installation / Uitz Terem – Dunaújváros – Hungary
  • Germinations / Ludwig Museum – Aachen – Hungary
  • Emblematikus… / Budapest Gallery – Budapest – Hungary
  • Stúdió Éves c / National Gallery – Budapest – Hungary

1992:

  • I.M. Miles Davis / Vajda Lajos Pince Gallery – Szentendre – Hungary
  • Germinations / Budapest Gallery – Budapest – Hungary
  • Stúdió Éves exhibition/ Ernst Múzeum – Budapest – Hungary

1993

  • Derkovits Beszámoló exhibition / Műcsarnok Palme ház – Budapest – Hungary
  • Ködképek és Idolumok / Görög templom – Vác – Hungary
  • Imagóim / Roczkov Gallery – Budapest  – Hungary
  • Six / Laurana Gallery – Zágráb – Croatia

1994:

  • Fél / Stúdió Éves exhibition / Budapest Gallery, Lajos utca – Budapest – Hungary
  • Derkovits Beszámoló exhibition / Műcsarnok Palme ház – Budapest – Hungary
  • Stúdió Éves exhibition / Budapest Gallery, Lajos utca – Budapest – Hungary

1995: Hungarian Contemporary Painting / Galeria Studio – Varsó -Poland

1998: Látvány / Műcsarnok – Budapest – Hungary

2001:

  • Hungarian Contemporary Art/ Műcsarnok – Budapest – Hungary
  • Contemporary Art from Szentendre / MűvészetMalom – Szentendre – Hungary
  • East Side Gallery – Berlin -Germany

2002:

  • Collectors & Collections / Gallery Szombathely – Hungary
  • 6-OK / The Six / MűvészetMalom – Szentendre – Hungary

2003: Vajda Lajos Stúdió – Szentendre –Hungary

2004:

  • Az Abádszalóki Művésztelep – Szolnok – Hungary
  • Gallery Szalóky BankCenter – Budapest –Hungary

2005:

  • Gallery Szalóky BankCenter – Budapest –Hungary

2006:

  • Gallery Szalóky BankCenter – Budapest –Hungary

2009:

  • Országos Akvareltriennale Eger  –Hungary
  • Hogy a fal adja a másikat – Millenáris Vörös Fekete Galéria Budapest – Hungary
  • HUNGARIKONOK – Petőfi Irodalmi Múzeum
  • HUNGARIKONOK – Egri Vár- Múzeum

2010:

  • HUNGARIKONOK – Collegium Hungaricum   – Wien Austria
Egyéni kiállítások:

1987:

  • No tittle / Belvárosi  Gallery – Budapest – Hungary
  • The Big Horizontemphasize / Almássy Téri Szabadidőközpont – Budapest – Hungary

1988:

  • The bloody icecream / Gallery 11. – Budapest – Hungary

1989:

  • Pompei 2000 no.1 / Kálvária  / Universty of Fine Arts – Budapest – Hungary
  • Pompei 2000 no.2 / Somogy Megyei Museum – Kaposvár – Hungary

1990: Wien – Budapest  Cityfestival (Installation) / Operahouse  – Wien- Austria

1992:

  • Pompei 2000 no.3 / Vajda Lajos Stúdió Gallery – Szentendre – Hungary
  • Honeycup / Stúdió Gallery – Budapest – Hungary

1994:

  • Reflected images / White Gallery – Club of Hungarian Young Arts – Budapest- Hungary
  • Paintings – Set designes – Posters  / Közösségi Ház – Sukoró – Hungary

2002:

  • Aqua / Gallery Martino  – Budapest – Hungary
  • AQUA / Galleria Biblioteka Grada – Beograd  – Yugoslavia
  • AQUA / Gallery Vid – Beograd  – Yugoslavia
  •  INSOMNIA / Schmidt Gallery – Budapest – Hungary
  • Shine (Pompei 2002) Templom Galéria – Tokaj –Hungary

2003:

  • Shine (Pompei 2003) Gallery Szalóky BankCenter – Budapest –Hungary
  • Önképek (Pompei 2003) Jazz Galéria – Budapest –Hungary
  • Shine (Pompei 2002) Templom Galéria – Tokaj –Hungary
  • Shine (Pompei 2002) Lauder Gimnázium Galéria – Budapest –Hungary

2004:

  • Fal/Képek  Bernáth Aurél Galéria –  Marcali – Hungary
  • Fal/Képek  Sofitel Galéria –  Budapest – Hungary

2005: Blue Zsolt Udvar Galéria –  Budapest – Hungary

2006:

  • Urban Stigma Festőterem – Sopron –Hungary
  • Urban Stigma Gallery Szalóky BankCenter – Budapest –Hungary

2007: Színházi Vér  Millenáris– Budapest –Hungary

2008:

  • Tarotcross  Templom Galéria – Tokaj – Hungary  (Kozák Attilával  közösen))
  • Tarotcross  Gyula – Hungary

2010: Tarotcross  KARE Budapest – Hungary 

Köztéri munkák:

1989: Angyal Utcai Gyermek Klinika murális munkák az entriőrben Budapest – Hungary

Munkák közgyűjteményekben:

  • Hungarian National Gallery – Hungary
  • Egri Múzeum Aquarell Biennale gyűjteménye

Pankrátor Balett performancok, akciók:

1989:

  • The bloody Icecream / Gallery 11. – Budapest
  • Pompei 2000 no.1 / Kálvária / Hungarian Academy of Fine Arts – Budapest Hungary
  • Pompei 2000 no.2 / Somogy Megyei Museum – Kaposvár – Hungary
  • Pompei 2000 no.3 / Nap-Nap Festival – Budapest – Hungary

1990:

  • Az Inga / Kis Magyar Performance Fesztivál  Vajda Lajos Pince – Szentendre – Hungary
  • Yes-No / Gallery by Night / Stúdió Gallery – Budapest – Hungary

1990: Marat / White gallery – Club of Hungarian Young Artists  – Budapest- Hungary

Képzőművészeti díjak:

1991:

  • Musée 2000 (L uxemburg) 1 Díj- Belgium
  • Wien – Budapest Cityfestival / 1 Díj – Austria

1992: Szobor- Kisplasztika- Installáció Kiállítás / Stúdió Díj – Dunaújváros – Hungary

1993: Derkovits – ösztöndíj – Budapest- Hungary

1994: Fél / Stúdió Éves Kiállítás / Budapest Gallery, Lajos utca / Stúdió Díj – Budapest- Hungary

Színházi díjak:

1994:  Színikritkusok Díja

2000,  2003,  2009,  2010:  Dömötör Díj

2004: Gundel Díj

Színházi díjak:

1994: Hungarian Theater Critics Award For Best Set – KATCHEN VON HEILBRONN
1996: Slovak Theater Critics Award For Best Set – AS YOU LIKE IT
2000: Dömötör Award For Best Set – ROMEO AND JULIET
2002: Slovak Theater Critics Award For Best Set (nomination) – HAMLET
2003: Dömötör Award For Best Set  – FAUST (Szeged)
2003: Gundel Award For Best Set (nomination) – FAUST (Budapest)
2004: Dömötör Award For Best Set (nomination) – MIDSUMMER NIGHT’S DREAM
2004: Gundel Award For Best Set – PHANTOM OF THE OPERA
2004: Hungarian Theater Critics Award For Best Set (Nomination) – PHANTOM OF THE OPERA
2008: Hungarian Theater Critics Award For Best Set (Nomination) – THE MARRIAGE OF FIGARO
2009: Dömötör Award For Best Set – THE SLEEPING BEAUTY
2010: Dömötör Award For Best Set – LE DAMNATION DE FAUST

Állami díjak:

2007:  Jászai Mari Díj

Diszkográfia / Szólólemezek:

1989: ÚJ VILÁG/NEWWORLD – TALENTUM – OMEGA
1996: VALAKI AZ ELTŰNT VÁROSBÓL – BMG
2005: URBAN STIGMA – MAGNEOTON